Brené Brown

A fájdalom hajthatatlan. Fel fogja hívni magára a figyelmet. Hiába próbáljuk szenvedélybetegségekbe fojtani, kiverni egymásból, sikerrel és anyagi javakkal csapdába ejteni vagy gyűlöletünkkel nyomorgatni, a fájdalom megtalálja a módját, hogy megismerjük.

Csak akkor fog csillapodni, ha tudomásul vesszük és foglalkozunk vele. Szeretettel és könyörülettel fordulni a fájdalom felé csupán töredéke annak az energiának, amelyet arra kell fordítani, hogy harcolunk ellene - csakhogy rémisztő a fájdalommal nyíltan szembenézni. Legtöbben nem tanultuk meg, hogyan ismerjük fel, nevezzük nevén és éljünk együtt vele. A családunk és kultúránk arra tanított, hogy a sebezhetőség, amely a fájdalom felismeréséhez kell, a gyengeség jele, ezért arra buzdítottak, hogy legyünk inkább dühösek és tagadjuk. Ám ma már tudjuk, ha érzéseinket tagadjuk, azok átveszi a hatalmat felettünk. Ha érzéseinket birtokba vesszük, feldolgozhatjuk a fájdalmunkat.

A fájdalom birtokba vétele és a küzdelem felvállalása néha azt jelenti, hogy dühbe jövünk. Ha megtagadjuk magunktól a jogot arra, hogy dühösek legyünk, azzal a fájdalmunkat tagadjuk meg. A megszégyenítés megannyi kódolt üzenete rejlik a szokásos "Miért vagy ilyen ellenséges?" "Ne hisztizz!" "Annyi haragot érzek benned!" és a "Ne vedd annyira magadra!" mondatokban. Az összes ilyen reakció valójában burkolt kifejezése annak, hogy az érzelmeid és a véleményed kellemetlen számomra, vagy annak, hogy tartsd meg magadnak és fogd be!

Mondhatnánk a fentiek helyett akár azt: "Legyél dühös, és maradj is az!" Jogunk és szükségünk van rá, hogy átérezzük és birtokba vegyük a dühünket. Ez fontos élmény. Ugyanakkor életbevágóan fontos, hogy felismerjük: a düh és a megvetés (egy kis düh és egy kis undor népszerű keveréke) nem tartható fenn hosszabb ideig.

A düh katalizátor. Ha ragaszkodunk hozzá, kimerít és megbetegít. Ha belsővé válik, megrontja az örömünket és a lelkesedésünket; ha mindig kifejezésre juttatjuk, kevésbé lesznek sikeresek arra tett próbálkozásaink, hogy változást érjünk el, és javítsunk kapcsolatainkon. Olyan érzelem, amelyet át kell alakítanunk valami életadóvá: bátorsággá, szeretetté, változássá, könyörületté, igazságossá. Az is lehet, hogy a düh néha valami sokkal nehezebb érzelmet leplez, például bánatot, megbánást vagy szégyent, és a düh segítségével kell mélyebbre ásnunk, hogy megtudjuk, mit is érzünk valójában. Akárhogyan is, erős katalizátor, de energiavámpír útitárs.