Ismét egy hihetetlen szám. Akárcsak a 40.000 látogató az egyik weboldalamon. Micsoda szülinapi ajándék! Ezek után ennek a posztnak számvetésnek kellene (?) lennie, de nem lesz az. Na jó, de. Csak egy kicsit.

Olyan dolgok történtek az elmúlt kilenc év alatt, melyekre álmomban sem gondoltam volna. Tudtam, éreztem, hogy teljesen meg kell változtatnom a gondolkodásomat, ha életben akarok maradni. Pláne, ha nem mindegy, az az élet milyen minőségű lesz. Hogy milyen hosszú, azt szerencsére nem tudjuk előre. Megértettem, hogy nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket, mert bizony minden problémát magunknak okozunk. Nagyon nehéz volt elfogadnom, de ma már nincs semmi kétségem e felől.

Mindig is útkeresőnek tartottam magam, de talán most érzem életemben először azt, hogy a saját utamat járom. Hátrahagytam a hivatásom, teljesen új dolgokba kezdtem és nagyon élvezem. Úgy gondolom, és a zsigereimben is érzem, hogy a helyemen vagyok. A puzzle összeállt. Nem hiányzik egy darabja sem. A gyomrom sem. Fura, de az életem így teljes. Ahogy van. És minden úgy jó, ahogy van. Mindenem megvan. Képes vagyok gondolkodni, írni, beszélni, tanulni és fejlődni. Mi más kellene még? De nem állhatok meg, mert én is azt gondolom (mint sokan mások), hogy minél többet tanulok, annál inkább érzem, mennyire keveset tudok.

Megyek tovább az utamon.