Elhatároztam, hogy ismét belekezdek a blogírásba.

Majd, ha... 

• munkakört változtatok_nem jött össze
• elhagyom a jelenlegi munkahelyemet_megtettem
• tudok pihenni pár hetet_tudtam
• újra lesz munkahelyem_újra van
• beilleszkedem_sikerült
• sokkal több szabadidőm lesz_én osztom be az időmet
• elindítok ehhez egy új felületet_fél éve megvan
• már tudom, mivel szeretnék igazán foglalkozni_rájöttem
• beiratkozom ehhez egy képzésre_kettőre is járok
• már az egyik a végéhez közelít_így lett
• elfogytak az érvek_itt tartok

A felsoroltak között szerepel a képzés. Két teljesen különböző irányba megyek, mégis összeérnek, mert minden mindennel összefügg. Szerintem (is).

A második képzés, amire jelentkeztem, előbb indult és jóval előbb fejeződik be, mint amire elsőre beiratkoztam. Egészen pontosan már csak egy vizsgám van.

Miért írom le mindezt? Mert sok dolgot szeretek megosztani. Pláne az élményeimet és a felismeréseimet, melyek bagatellnek tűnnek, mégis sokunk életében elakadást okoznak. Pont ezzel foglalkozik az egyik képzés is.

Nekem is van elakadásom, nem kevés, bár úgy tűnik, a legtöbb nem is arról szól, amire én legtöbbször gondolok.

Ez a képzés a Life és Business Coaching, melyből az első fele a szívem csücske, a második fele pedig a jövő zenéje. 

Utolsó gyakorló óránkon, kliens lettem. (Pedig próbáltam megúszni, hogy a mély vízbe lökjenek...) Témát kellett választanom. Valós, rám szabható, tőlem kérdezhető, igazi énemet feltáró, elgondolkodtató, végkifejlettel eséllyel induló...

Van választék. Az önbizalomhiány és a halogatás került terítékre, pedig sok minden másban profi vagyok, ez látszik. Elkerülésben és megúszásban, maximalizmusban.

Mi történt? Nem úsztam meg; ugrottam, mert löktek; gyakorlótársam profin feladta a leckét. Konkrétan valós házi feladat formájában. 

Mire jöttem rá? Semmi értelme halogatni, mert kimaradok egy halom jóból azzal, hogy vélem a több rosszat. 

Mire vezettek rá? Nincs is önbizalomhiányom. Vagy ne legyen. Vagy a kettő együtt. Erős vagyok és magabiztosnak kell lennem belül is, mert kívül ez már látszik, csak magamnak nem hiszem el.

Profin művelem a halogatást? A bejegyzések gyakoriságán látszik.

Én is tanulom magam? Természetesen.

Szeretném jobban szervezni a dolgaimat és jobban élni az életemet? Naná! Tennem kell érte? Bizony.

A felsorolásból kimaradt két dolog, amire hivatkoztam (magamban, magamnak). Az egyik, majd ha... a vizsga. A másik majd, ha... a vizsga utáni közelgő dátum, azaz 2020.11.04., amikor is 9 éves (!) leszek. Fontos? A legfontosabb. Kinek? Kizárólag nekem.

Miért halogassam addig? Miért kell dátumhoz kötni? Hogy olyan legyen, mint a január elsején tett fogadalmak? Vesszenek a tél ködébe? Vagy azért, mert akkor már nem lesz több kifogás? (Dehogynem...)

Nem! Nincs miért halogatni. Éjjel egy óra van, nincsenek olyan klassz gondolataim, mint pár napja, amikor még voltak szuper jó kifogásaim. Gondolom én, a maximalista énemmel. A másik én, aki fejlődni szeretne és nem a túlzott elvárásainak megfelelni, megírta ezt a bejegyzést. Fejlődőképes vagyok? Hát persze. Számít, hogy mások jobbak, szebbek, okosabbak? (Igen, egy picit mélyen még számít, hiszen ez nem múlik el egyik percről a másikra.) Az lett a fontos számomra, hogy saját magamnál legyek minden nappal egy picit jobb. 

Átolvastam? Igen, de csak egyszer. Belejavítottam? Nem, egyszer sem.

Haladok? (Szerintem igen) 

Rövid lehet az élet, ne halogassunk semmit azért, mert úgy érezzük, nem elég jó, nem tökéletes.